Ovis jóga beszámoló 2019.04.30.
Ma Bogi, Lili, Gergő, Nándi, Bálint és Szabi vettek részt az ovis jógán. Ma nagyon jól sikerült a kivonulás, olyan tündéri csendesek voltak a gyerekek, míg az öltözőből a tornaterembe értünk, mert mondtam nekik, hogy a vezető óvó néni még itt lehet, és csendesen osonjanak :-D No, de amikor aztán beértek a tornaterembe, megkezdődött az ereszd el a hajam körbe-körbe futkosás :-D Bámulatra méltó az ovisok energiája! Fáradhatatlanul nyargalnak, mint a kis vadlovak ;) Mindig velük példálózok, öröm nézni őket :)
Ma induláskor bedobtam a hírt, hogy ma van a szülinapom!! Hát, ez nem hatotta meg túlzottan az ovisokat :-D Gondolom, vinnem kellett volna egy csoki tortát – gondoltam rá, esküszöm ;) – de akkor meg az lett volna egész órán, hogy mikor lesz már vége a foglalkozásnak, és ehetjük meg a tortát :-D Ismerem már őket a Mikulásos, Karácsonyos, Húsvétolós órákról ;) Próbáltam finom zsarolással kicsikarni egy szép szülinapi csendes OM-ot kezdésre :) A lányok igazán nagyon kedvesen-finoman OM-oztak, de a fiúk továbbra is maradtak a fülsiketítő verziónál – szülinap ide vagy oda :-D
Ma először is egy rövid anyák napi verset szerettem volna tanítani a kis rosszcsontoknak vasárnapra, amit el is mutogattunk. Leírom ide, anyukák, átugorhatjátok ezt a részt, hátha a gyermeked el tudja neked mondani és mutogatni, de elsősorban itt is a lányok figyeltek és gyakoroltak velem, a fiúkat már csak némi ajándék-megvonási zsarolással tudtam rávenni, szóval, akinek nagyon nem megy, innen lehet puskázni, a szöveget és a mozdulatokat is ;) Utóbb Noémi óvó néni nyugtatgatott, hogy az érdektelenség oka, hogy 2 hete anyák napjás verseket tanulnak a gyerekek az oviban ;)
Madár János: Édesanyám
Ha napsugár volnék, (karok magas tartásból indulnak nyitott ujjakkal oldalsó középtartásig)
arcod fölött (arc simi)
mosolyogna az ég. (karok maradnak oldalsó középtartásban, tenyerek felfelé néznek)
Ha fa volnék, (fa tartás, egyensúly póz fél lábon, másik talp a lábszáron pihen, karok a fa lombját formázzák)
ablakod alá hívnám (nagy terpesz, előrehajlás, mind2 kézzel bokafogással, átkukucskálunk a lábak között fejjel lefelé)
a madárkákat. (fecske póz, egyensúly póz, karok oldalsó középtartásban, fél lábon állunk, törzs és másik láb egy vonalban vízszintesen)
Ha méhecske volnék, (guggolás, finoman verdesünk a karokkal-kezekkel)
elhoznám néked (guggolás, két tenyér felfelé néz magunk elé)
a virágok üzenetét. (virág ászana, guggolás, kezek a fej felett)
Utána új ászanákat igyekeztünk tanulni játékosan, székfoglalóval, színes karikákba huppanva. Az Alma együttes „Ma van a szülinapom” zenéjére táncoltunk, énekeltünk, futkostunk körbe-körbe, olykor kézen fogva, a fáradtakat néha fel is kaptam :) és amikor megállt a zene, gyorsan le kellett huppanni egy karikába, egymásra vigyázva, nem lökdösődve. Akinek nem jutott karika, az húzhatott egyet jógás kártyákból, amit bemutathatott és megtaníthatott nekünk, persze, ha kellett, segítettem. Tanultunk így asztalt, pizzát, lefelé néző kutyát, delfint, repülő holdat, háromszöget, szentjánosbogarat. A szentjánosbogárhoz elővettük a szivacsokat a fejünk alá. Egyesével vettem át a gyerekekkel a szentjánosbogár ászanát. Aztán Bálint kérésére bukfencezni is kellett egy csomót, ha már előkerültek a szivacsok. Nándi kérésére pedig farönk görgetés is kellett egy csomó. Bogi a szaltót gyakorolta. Lili vmi hasonlót. Gergő eleinte még kérte a segítséget, de bukfencben és görgésben is nagyon lelkes volt a csapat :)
Repülő Holdas fogót is játszottunk, meg asztalost is. Az asztalokat le is teszteltük először egy doboz szőlőcukorral, hogy elég szép feszes egyenes-e a pocak ;) Majd a gyerekek kérésére azt játszottuk, hogy minden csinos asztalka kap egy szem szőlőcukrot, amit aztán meg lehet enni :-D Hiába, nem elveszett gyerekek ezek, tudnak élni :-D Az is vicces volt, mikor megpróbáltam a kis ovisokat kiszabadítani az asztal pózból a fogócska során, nem tudtam annyira összetöpörödnöm, hogy sikerüljön, de jókat nevettünk a próbálkozások során, mert persze az a legjobb, ha engem kapnak el, és engem kell kiszabadítani, vagy ha én szabadítok ki valakit - mint ahogy otthon is az a legjobb, amikor anyával vagy apával lehet hancurózni, őket lehet legyőzni ;) A végén, mikor már csak pár perc volt hátra az órából, mindenki ott tolongott, hogy ő még kártyát akar húzni, amit aztán mind gyorsan végig is próbáltunk/tanultunk :)
A záró körben most először SIKERÜLT A SZÉP SZÜLINAPI OM, olyan szép volt, még a mai kismamás csoporténál is szebb, pedig ők is igazán szépen énekeltek ma a pocakban lévő kisbabájuknak!!!!! Ezt meg is mondtam az ovisoknak :)
Ma már csak 2 mandula dukált a záráshoz, ahány fülünk van, és a matrica. Szandál-cipő fel, kulacs és matrica a kézben, és néhány perc késéssel robogtunk is ki a szülőkhöz az öltözőbe. Harmonikus kis óra volt, sok nevetéssel és szeretettel :)
Kövess minket a Facebook-on!